Budapestre jön a világ első számú Chippendales csapata

A hétvégén bárki megtekintheti a világhírű The Chippendales - Most Wanted TOUR 2011 előadását: a fiúk a Budapesti Kongresszusi Központban a legújabb slágerekkel ötvözött izgalmas koreográfiával, ötletes jelmezekkel, látványos fényhatásokkal, valamint meghitt romantikus jelenetekkel várják a vendégeket.

A tökéletes testű fiúk Las Vegasban naponta mutatják be showjukat, így naponta bizonyítják, hogy nem véletlenül ők a világ első számú chippandale csapata. The Chippendales - Most Wanted TOUR 2011 névre keresztelt előadást most hétvégén bárki megnézheti, hiszen október 2-án és 3-án, a Budapesti Kongresszusi Köpontban lépnek fel. A srácok (10-12 fő) profi énekesek és táncosok, tökéletesen kidolgozott ízléses testtel. Egyetlen küldetésük van, hogy boldoggá tegyék a hölgyeket.

Ez a show műsor minden korú- és társadalmi rétegű nő számára kínál látnivalót: a Chippendalesek egy olyan profi táncos, énekes műsort adnak elő, melyben a kimunkált testeik is nagy szerepet játszanak. A show tobzódik a látnivalókban, aktuális és klasszikus slágerekhez koreografált jelenetekben a fantáziadús kosztümök és a látványos fényhatások, illetve a csendes,  romantikus részek váltják egymást. A fiúk által bemutatott színpadi játék mindig esztétikus és sohasem megbotránkoztató vagy színvonal alatti.  Egy olyan izgalmas, igazi broadway show-t láthat a közönség, amelyen bármilyen társadalmi rangú hölgy szívesen vesz részt.

Jim Beam Launch Party

Pénteken este randevúzott egymással a celebvilág és a Red Stag. A Jim Beam nagyszabású launch party keretében mutatta be az új ízt, a feketecseresznye ízesítésű Red Staget. Az Európa hajón rendezett fogadásra 150 vendég volt hivatalos.

A látványt a Red Stag színvilágához illő vörös lézerfények, vörös és fehér dekorációk, jégszobrok tették fantasztikussá. A hangulatról DJ, tűzzsonglőrök és a Bad Boyz gondoskodott.

A játékos kedvű vendégeket darts, medence-peca, szarvas-fotózás szórakoztatta.
Geszler Dorottya, Csomor Csilla, Szigeti Ferenc, Péter Petra együtt élvezte a partyt Benedek Dalma világbajnok evezőssel, de az ismerős arcok között feltűntek az Éden Hotel szereplői is; Éden Niki, Éden Szandra, Éden Linda, valamint Szecsődi Karcsi, Puskás Peti és Voksán Virág.

Az est fénypontjaként a Bad Boyz tüzes tánca keretében mutatták be a feketecseresznyés ízesítésű Red Stag-et.
A Red Stag készítése során a fekete cseresznye ízét lassan és nagy odafigyeléssel ötvözve keverik a bourbonbe, hogy elérjék a Red Stag kifinomult ízvilágát, közben hűek maradva a Jim Beam minőségéhez.  A Red Stagben a hagyományos Jim Beam aroma gyümölcsökben gazdag ízvilágot tükröz, érezni a tölgyfa hordóban érlelt zamatot, ami keveredik az édes kukoricáéval, melyet a feketecseresznye lágysága egészít ki. Koktélok, long drink formájában és önmagában is élvezhető, zamatos új ital került a polcokra.
 
A Red Stag története

A világon kevés olyan tiszteletet parancsoló állat él, mint a Kentucky –ban élő jávorszarvas, ezek közé tartozik a Red Stag vagyis a vörös szarvasbika.
Amikor 1975-ben Jacob Beam elkezdte gyártani a speciális Kentucky bourbon-jét, ezek az állatok csapatostul járták a hegyeket. Sajnos a vadászat miatt hamarosan a kihalás fenyegette őket. 1997-ben, az állatvédőknek köszönhetően, a jávorszavasokat visszatelepítették Kentuckyba. Ma már 16 megyében, így többek között Montana keleti részén is megtalálhatóak. A Jim Beam dolgozói annyira örültek és a szarvasok visszajövetelének, hogy ennek tiszteletére Red Stagnek nevezték el az italt.
 
Amerikai rockplakát kiállítás nyílt az Andrássy úton!

Valószínűleg kevesen vannak, akiknek ezek a nevek ismeretlenül hangzanak: Jimi Hendrix, Janis Joplin, The Who, The Doors, Cream, Traffic, Creedence Clearwater Revival, Jefferson Airplane, Grateful Dead, The Byrds, Buffalo Springfield . Közvetve ugyan, de őket mutatja be, a KOGART Ház új kiállítása.

A kiállítás a XX. századi kultúrtörténet egy különleges epizódjának olyan relikviáit mutatja be, melyek elsősorban az 1965-1971 között a San Francisco-öböl környékén készült pszichedelikus rockplakátokra koncentrált.

A szóban forgó néhány év az amúgy is forrongó időszaknak egy különösen intenzív szakaszát, egyben lezárását is jelentette, és világszerte alig túlbecsülhető hatást gyakorolt a populáris kultúra alakulására és generációk életmódjára – olvasható a kogart.hu-n. A plakátok nemcsak a rajtuk megjelenő zenei események és szereplők miatt érdekesek, hanem képzőművészeti szempontból nézve is önálló értéket képviselnek, meglepő és sajátos áthallásokkal a közép-európai hagyományok felé. Mellettük a korszak egyéb különleges tárgyi emlékei – eredeti albumborítók, kéziratok, hangszerek – is láthatók lesznek.

A KOGART Ház a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány székhelye. A frissen felújított Andrássy úti palotában 2004. áprilisától rendszeresen megújuló kiállítások, különböző programok, előadások és társasági események várják a látogatókat. „A San Franciscótól Woodstockig- Az amerikai rockplakát aranykora 1965-1971” elnevezésű kiállítás 2011.09.24 - 2011.12.31 között látogatható.

Egy nyári éj mosolya

A Centrál Színház október 14-én bemutatja Stephen Sondheim örökzöld musicaljét, az Egy nyári éj mosolyát. Az előadás - Magyarországon szinte egyedülálló módon - a West Enden és a Broadway-n is nagy sikerrel játszott produkció replikaváltozata, rendezője pedig nem más, mint a világhírű Trevor Nunn.

A hosszú szereplőválogatás eredményeként a szereposztás is rendkívüli, a főbb szerepekben Töröcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Patrícia, Gergely Róbert, Egyházi Géza, Szemenyei János, Ágoston Katalin, Balogh Anna és Patai Anna látható.
 
Az idén 81 éves Stephen Sondheim a huszadik századi zenés amerikai színház legfontosabb alakja. Pályája első jelentős sikerét a West Side Story dalszövegírójaként aratta, a hatvanas évektől kezdve már zeneszerzőként is dolgozott; műveit újszerű, szokatlan dramaturgiai megoldások, a musical műfajától látszólag idegen témák jellemzik.
A Hugh Wheeler-rel közösen jegyzett Egy nyári éj mosolya (A Little Night Music) című darabjának alapját Ingmar Bergman 1955-ös filmje szolgáltatta. Az 1973-as ősbemutató óta számos alkalommal felújították, a darab leghíresebb betétdalát, a Send In the Clowns-t pedig Frank Sinatrától Barbra Streisandig minden jelentős előadó repertoárjának állandó része.
Az előadás rendezője, Trevor Nunn 1968 és 1986 között a Royal Shakespeare Company művészeti vezetője volt, később pedig a londoni Nemzeti Színház művészeti vezetője lett. Pályája során számtalan klasszikus darabot rendezett, köztük a teljes Shakespeare-életművet, de a zenés színházakban is jelentős sikereket ért el, ő volt például a Macskák vagy a Nyomorultak ősbemutatóinak rendezője. A sokszoros jelölés mellett háromszor nyerte el a Tony-díjat, háromszor az Olivier-díjat és háromszor a Drama Desk-díjat is.
Nunn először három éve állította színpadra a művet a Menier Chocolate Factory-ban, mely a kortárs londoni színházi élet egyik legjobb nevű és legizgalmasabb helyszíne. A musical - a hatalmas siker révén - kinőtte a Chocolate Factory-t, így az előadás 2009-ben már a West End-i Garrick Theatre-ben volt látható, és még ugyanabban az évben a Broadway-n is bemutatták Cathrine Zeta-Jones és Angela Lansbury főszereplésével.

Az előadás szerelmese, Puskás Tamás egyik legnagyratörőbb terve volt, hogy az eredeti stáb állítsa a Centrál Színház színpadára a musicalt, így a magyar nézők ugyanazt a különleges élményt élhetik át, mint a New York-i vagy a Londoni közönség. Az Egy nyári éj mosolya sikerrel szerepelt már a 2011-es Keszthelyi Nyári Játékokon, októbertől pedig a Révay utcában látható. A Centrál Színház már eddig is jelentős sikereket aratott kamaramusicaljeivel (elég csak az Avenue Q-t, vagy a tavalyi évad szenzációját, a Bozsik Yvette által rendezett Cabaret előadást említeni), Sondheim műve pedig remekül illeszkedik ebbe a sorba.

A történet a századfordulón játszódik, Svédországban. Desirée Armfeldt, a gyönyörű színésznő úgy érzi, hogy sok viharos esztendő után itt az ideje, hogy megállapodjon. Kiszemeltje nem más, mint hajdani szeretője, a sikeres ügyvéd, Fredrik Egerman. Van azonban egy kisebb bökkenő: időközben Fredrik elvett egy tizenkilencéves lányt, aki még az esküvő után is megátalkodottan ragaszkodik szüzességéhez. Desirée furfangos tervet eszel ki: Szent Iván éjjelén meghívja a házaspárt édesanyja, a hajdani kurtizán kastélyába. Csakhogy ezen a bizonyos estén váratlanul beállít Desirée jelenlegi szeretője, egy dölyfös dragonyos, féltékenységtől tébolyult felesége társaságában és Fredrik fia, aki papnak készül, és titokban szerelmes ifjú mostohaanyjába. A fehér éjszakától és a vörös bortól megmámorosodott vendégek őrült szerelmi kergetőzésbe kezdenek...

Madame Armfeldt-et az egyik legnagyobb magyar színésznő, Töröcsik Mari alakítja, aki éppen a napokban veheti át a Kritikusok Céhe által megítélt életműdíjat. Desirée szerepét külföldön olyan legendás színésznők játszották, mint Judy Dench, Elisabeth Taylor, vagy a már említett Cathrine Zeta-Jones - Budapesten Nagy-Kálózy Eszter tündököl majd a szerepben. Kislányát a Megasztárból megismert igen ifjú, ám annál tehetségesebb Patai Anna játssza. Charlotte grófnő szerepében a fiatal színészgeneráció egyik legkiemelkedőbb tálentuma, a fanyar humorú Kovács Patrícia látható, a népszerű musical-énekesnő, Balogh Anna pedig Petra szerepében lép fel. Az angol stáb nagy felfedezése volt Ágoston Katalin (Ann), aki egyedülállóan éteri énekhangjával mindenkit elbűvölt a meghallgatásokon. Hosszú szünet után újra zenés darab főszerepében látható Gergely Róbert (Fredrik), a Vámpírok bálja óta töretlen népszerűségű Egyházi Géza pedig végre humorát is megcsillogtathatja Carl-Magnusként. A hihetetlen muzikalitású Szemenyei János pedig Henrik szerepét játssza.
 
Pintér Béla: a társadalom- és önkritika nagymestere

Pintér Béla és Társulata nevű alternatív színház „pintérbéláék“ néven vált mára már fogalommá. Darabjaik által, mi a nézők, számtalan pofont kapunk.

A társulat 1998-ban alakult, és a pesti műegyetemi Szkéné adott otthont neki. A Pintér Béla a társulat kitalálója, írója, rendezője, játékmestere és a darabok állandó főszereplője. A darabjaik valamiképp mindig a magyar valóságból táplálkoznak.

2011. szeptember 25-én este, a Magyar Színházban a Színházi Kritikusok Céhe idén 31. alkalommal nyújtja át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra. A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng. A legjobb független színházi előadás kategóriában négy jelölt várja az eredményt, akik közül az egyik Pintér Béla, A Tündöklő Középszer című darabja.

A Tündöklő középszer önkritika illetve a megszokott társadalomkritika ötvözete. Az előadás elsősorban a színházról szól. Önfricskának is nevezhetnék, ha nem tudnánk, hogy a színház világa – a maga sajátosságai mellett – nem különbözik a társadalmi élet többi területétől. Számtalan pofont kapunk az előadás alatt, nem véletlen, hogy kipirosodik az arcunk, hiszen sok mindennel kell szembesülnünk, amiről úgy gondoljuk, hogy senki se veszi észre. A Tündöklő középszer is leköt, elvarázsol, megnevettet, megráz és végül kavargó gondolatokkal és indulatokkal enged el.

A darab tehát tulajdonképpen saját magukról szól, a kulisszák mögötti fúrás-faragásról, igazi vagy ál-tehetségek felemelkedéséről, zuhanásáról, arról, hogy a színészek is pont olyan gyarló emberek, mint mi, nézők.

Borprogramok 2011 őszére

Idén sem maradhat szárazon egy borkedvelő torka sem, hiszen 2011 ősze ismét számos, kiváló programot kínál Hazánk területén. Pécsett a bor és bordal szerelmesei, Móron a bor és a néptánc kedvelői, Villányban a vörösbor rajongói, a Vajdahunyadvárában pedig a bor és a sajt barátai számára kedveskednek remek programokkal az érdeklődőknek.

2011. szeptember 23 - 25.                
Európai Bordalfesztivál - Pécs

Pécs, a Dél-Dunántúl e patinás és mindegyre megújuló egyetemi városa 1993 óta rendezi meg Európa - s talán az egész világ - egyetlen, kizárólag férfikarok és férfí vokálegyüttesek számára meghirdetett fesztiválját.

2011. szeptember 29. - október 2.
Móri Bornapok és Néptánc Fesztivál

Móri Bornapok, Népzenei és Néptánc Fesztivál 2011. Mór egyik legrangosabb rendezvénye, nagy eseménye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok, melyen kulturális, sport, borászati, szórakoztató program közül választhatnak az hazai és külföldi látogatók.

A programsorozat ideje alatt a város egész területén, számos helyszínen több ezer látogató számára kínálunk rendkívül sokrétű programot. A bornapokhoz kapcsolódóan évente felváltva nemzetközi fúvós, illetve néptánc fesztivál színesíti a programot. Az idei fesztivál a néptánc jegyében zajlik. Az idelátogató hazai és külföldi vendégek megismerkedhetnek a város egyre gazdagodó kulturális értékeivel. A helyi művészeti együttesek mellett bemutatkoznak hazai és külföldi zenekarok és tánccsoportok.

2011. szeptember 30. - október 2.          
Villányi Vörösbor Fesztivál

Villányi Vörösborfesztivál 2011. A borvidék borbarátainak legnagyobb találkozója október első hétvégéjén. Péntektől vasárnapig zajlanak majd az események: pincészetek bemutatói, szüreti felvonulás, táncbemutatók, hagyományőrző programok és koncertek.

Találkozzon az összes borásszal! Kóstolja meg boraikat, válogasson a kézműves kirakodó vásárban, és élvezze a soknemzetiségű táj kultúráját! A Villányi borvidék legszebb boraival és felejthetetlen programokkal várják Önöket a szervezők!

2011. október 8 - 9.
OktoBORfeszt - Mecseknádasd

Gasztronómiai és kulturális programok várják a látogatókat.

Október 7. Péntek

Mecseknádasdi Fúvószenekar
Karawanka Együttes
Unterrock
Platin Kapelle - Svábbál

Október 8. Szombat

Zengővárkonyi Tánccsoport
Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület
Mecseknádasdi Fúvószenekar térzenéje

Alte Kameraden
Czehmann Stefi Quartett - az első magyarországi Oberkrainer-harmonikás családi zenekara
Krainbaby Oberkrainer
ZAPELJIVKE (Slo) - Oberkrainer lánytrió Szlovéniából!
Die Spatzen aus Werischwar - Svábbál

2011. november 26 – 27.
Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál

Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál 2011 Budapesten, a Vajdahunyadvárban. Kiváló díjnyertes borokat és sajtokat kóstolhatunk a rendezvény során.

Mednyánszky-tárlattal és egy különleges aukcióval vár a Virág Judit Galéria

4 millió forintos kikiáltási áron, elárverezik az egyetlen festményt, ami Kincsemről, a magyar csodalóról készült. A kép tulajdonosa ajánlotta árverésre, ami október közepén lesz. A Virág Judit Galériában bíznak abban, hogy a lovaskultúrát szerető gazdag embereket érdekelni fogja a festmény.

Két évvel ezelőtt nagy sikert aratott a Galéria „A 121 legszebb magyar festmény” című tárlata, ennek mintájára a két tulajdonos, Virág Judit és Törő István ezúttal az 1919-ben elhunyt Mednyánszky László képeiből válogat - idézték fel a szervezők.

Az október 29. és november 27. között látogatható kiállítás anyaga nagy hazai és külföldi közintézményektől - mások mellett a Magyar Nemzeti Galériából, a Szlovák Nemzeti Galériából vagy a debreceni Déry Múzeumból -, valamint jelentős magángyűjteményekből származik.

A két szakember hangsúlyozta: mint a Mednyánszky-tárlat címe is sugallja, az anyag vállaltan szubjektív, Virág Judit és Törő István ízlését tükrözi. "Más egy festői életmű múzeumi és galériás megközelítése. Míg egy múzeumi életmű-kiállításon szerepelnie kell a korai zsengéknek vagy vázlatoknak is, addig mi arra törekedtünk, hogy a monografikus megközelítés helyett csak a művész legjobb arcát mutassuk meg" - fogalmazott Törő István.

Mint a tulajdonosok elmondták, a Virág Judit Galéria összefoglaló albumot is megjelentet a tárlat anyagából, melyben a 121 festmény mellett Mednyánszky-fotók, korabeli sajtókritikák, valamint a művész naplójegyzetei, levelei is helyet kapnak majd.

Virág Judit a galéria új, októbertől bevezetendő árverezési rendszeréről is beszámolt. Az úgynevezett becsértékes szisztéma lényege, hogy a kikiáltási ár helyett az aukciós katalógusban egy, az aukciósház által becsült árat tüntetnek fel mind az eladót, mind a vásárlót segítendő. Emellett indokolt esetben és reális értékkel számolva bizonyos munkáknál egy (titkos) limitárat is megállapítanak majd, ha a legmagasabb licit ezt nem éri el, a műtárgy eladatlan marad az aukción - tette hozzá Virág Judit.

Mint hangsúlyozta, az új árverezési rendszer a várakozásaik szerint tisztább, átláthatóbb aukciós gyakorlathoz vezet majd, idő kell azonban, hogy mind az eladók, mind a vásárlók hozzászokjanak. Ezért az aukciósház október 16-i árverésének katalógusában a becsült árak mellett még a kikiáltási árat is feltüntetik.

Törő István az októberi aukció egyik legizgalmasabb műtárgyáról is szót ejtett: elmondása szerint Harry Hall lóportéja a 19. század óta felülmúlhatatlan magyar kancáról készült egyetlen festmény.

"Noha az ismert angol sportfestő lóportréi is egészen jó árakat érnek el külföldi aukciókon, ez a kép elsősorban az ábrázolt telivér, Kincsem miatt fontos. Itt nem egyszerűen egy festményt, hanem egy mítosz egyedi relikviáját fogjuk eladni" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve: a műtárgy becsértékét 7-10 millió forintban, kikiáltási árát 4 millióban állapították meg. Törő István az MTI-nek elmondta azt is, hogy a kép egy magángyűjtő tulajdona, korábban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításán ismerhette meg a közönség.

A Kincsem legenda  

Kincsem, a verhetetlen, a legyőzhetetlen "csodakanca" 1874-ben látta meg a napvilágot Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Pályafutása során 54 versenyen indult és valamennyit megnyerte - Kincsem a telivér tenyésztés történetének legendás alakja. Teljesítménye, amit azóta sem ért el a világ egyetlen versenylova sem, nemcsak tulajdonosának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek szerzett hírnevet, megbecsülést szerte a világon. Kincsem leszármazottai - bár ősanyjuk csodálatos eredményeit nem tudták elérni - hat ország 13 versenyterén, generációk során eljutottak a világ 12 telivér tenyésztő államába és mindenütt megbecsülést szereztek e kiváló vérvonalnak. Ennek köszönhetően számos, nagy versenymúlttal rendelkező országban neveztek el a csodakancáról versenyeket, olyan országban is, ahol pályafutása során meg sem fordult. Ez mindennél jobban bizonyítja világszerte meglévő népszerűségét.

Tízezrek tüntettek a Zöld Pardonért

Rendőrségi becslések szerint 40-45 ezren vettek részt a Zöld Pardon megmentésért tartott zenés tüntetésen 2011. szeptember 18-án, vasárnap este a budapesti Műegyetem Rakparton. A demonstráció délután 5 órakor a Pál Utcai Fiúk koncertjével kezdődött mintegy 10 ezer ember előtt, este 7 órára pedig gyakorlatilag a Petőfi hídig megtelt a rakpart.

A zenekarok egymást 10-15 perces blokkokban követve fejezték ki elkötelezettségüket a Zöld Pardon ügye mellett és ki-ki vérmérséklete szerint kérte, illetve szólította fel a XI. kerületi önkormányzat illetékeseit, hogy változtassák meg álláspontjukat és járuljanak hozzá a ZP közterület használati engedélyének meghosszabbításához.

„A Zöld Pardon ügye egy igazi közügy, méghozzá olyan, amelyben szeretnénk, ha a végre a szavazópolgárok tényleges véleményét is figyelembe vennék, nem csak a politikusok önös érdekeit” – fogalmazta meg a színpadon Novák Péter műsorvezető az est egyik fő üzenetét. Novák kiemelte: furcsa és megdöbbentő, hogy a XI. kerületi önkormányzat több hónapon át dokumentálatlan és nem létező lakossági panaszokra hivatkozva kíván bezáratni egy olyan progresszív rendezvényhelyszínt, amelyért névvel és címmel hitelesítve eddig több mint 90 ezren emelték fel szavukat.

Kiss Tibor, a Quimby énekese kerületi lakosként is felszólalva kiemelte: „nagyon szomorú tendenciának vagyunk szemtanúi, mert amikor a hatalom elkezdi a kulturális profilú szórakozóhelyeket bezáratni, az mindig a társadalmi hanyatlás kezdetét jelenti”.

A rendezvény a tervezett időben, 21.45-kor Bérczesi Róbert (Hiperkarma) Zöld Pardon című kultikus számának előadásával, a legnagyobb rendben ért véget. A majdnem öt órás műsorban fellépett a Quimby, a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Subscribe, a Bikini, a 30Y és a Pál Utcai Fiúk zenekarok, valamint Somló Tamás és Madarász Gábor, az Irie Maffia Sound System és a Ganxsta Zolee és a Kartel – utóbbiban az ismert rádiós műsorvezető, Bochkor Gábor basszusgitározott. Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, Péterfy Bori, a Tankcsapda és Gerendai Károly videó üzenetet küldött, élőben pedig Pindroch Csaba és Nagy Feró szólt a közönséghez.
 
Kővári Zsuzsa, a Zöld Pardon ügyvezetője a demonstráció végén kiemelte, hogy őt is meglepte a hatalmas tömeg – előzetes visszajelzések alapján „csak” mintegy 20 ezer emberre számítottak – de ennél is többet jelentett számára a békés, nyugodt tüntetőkből a Zöld Pardon felé áradó szeretet és bíztatás.

„Eddig hozzávetőlegesen 90.000 hivatalos, a Zöld Pardont támogató aláírásunk gyűlt össze, ebből nagyjából 10.000 aláírás XI. kerületi lakosoktól származik. Az önkormányzat fiktív panaszai ellenében, azt hiszem, ez egyértelműen bizonyítja kérésünk jogosságát, de biztos, ami biztos, a szeptember 22-i döntéshozatal időpontjáig dr. Hoffmann Tamás polgármester és dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő mellett a XI. kerületi képviselőtestület tagjaihoz is eljuttatjuk az aláírásokat, hiszen ők döntenek a sorsunkról.”

Britney Spears játék sorsolás!

A Famme Fatale turnéjának európai állomásaként szeptember 30-án lép fel a Budapest Sportarénában Britney Spears, ahová most a Stylemagazin jóvoltából jegyet nyert...

A sorsolás nyertese:

Mátay Krisztina, Budapest

Gratulálunk!

Már csak egy pár napot kell várni Britney Spears budapesti koncertjéig, de már bizonyos, hogy az estét egy DJ kezdi, Karmatronic, aki 7 óra körül kezdi felpörgetni majd a várakozó rajongókat. 8 órakor pedig az európai turné nagy részén Britney-vel utazó tini duó, a Destinee & Paris lép a színpadra. A tervek szerint Britney este 9 körül lép színpadra, és több mint két órás koncertet ad, ahol természetesen a Femme Fatale album sikerei mellett felcsendülnek óriási slágerei is. A 3, Womanizer, Toxic, Baby One More Time, I’m Slave 4 You illetve az S&M című Rihanna feldolgozás is elmaradhatatlan része koncertjeinek.

Újra a régi Britney

Az énekesnő egy teljes generációra volt hatással, és most, 3 év kihagyás után új albummal jelentkezett, amelyet - érthetően - óriási várakozás előzött meg. Hetedik lemeze az amerikai lista első helyén nyitott, bizonyítva, hogy rajongói ugyanúgy szeretik és kitartanak mellette, mint karrierje első éveiben. A kritikusok szerint Britney Spears amerikai turnéja egyértelműen az énekesnő sikeres visszatérését hozta a koncertszínpadra. Nem győzték dicsérni Britney összeszedettségét, előadását és a fantasztikus show-t. “Rengeteget próbáltam a show-ra, napi 6 órát táncoltam, de így is nagyon nehezen ment az elején.” - nyilatkozta a formáját firtató kérdésekre. “Nagyon egészségesen étkeztem, azonban a diéta volt az újrakezdés legnehezebb része. Mellette egy trénerrel heti 6 napot dogoztam és az edzések végére tele voltam adrenalinnal - ez segített.”

Koldusopera: zenés színmű a kapitalizmusról, annak kegyetlen törvényeiről

A Koldusopera című zenés színmű bemutatójával kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház jubileumi évada. A darabban Eperjes Károly mellett, Papadimitriu Athina és lánya, Trokán Anna is szerepet kapott. Az anyának és lányának ráadásul a mindennapos „szerepe” sem változik, a Koldusoperában is anya-lánya viszonyban lesznek.

Ma este kinyitja kapuit a Veszprémi Petőfi Színház, ahol is a Koldusoperával veszi kezdetét az évad. A darabot Szinetár Miklós - Kossuth-és Jászai-díjas, Kiváló-és Érdemes művész- pályafutása alatt immár negyedik alkalommal állítja színpadra Bertolt Brecht és Kurt Weill népszerű művét, először 1958-ban rendezte meg a Koldusoperát.  "Ennél aktuálisabb darabot nem is lehetne találni a mostani világra. Ez a zenés színmű a kapitalizmusról szól, annak kegyetlen törvényeiről, a rendszer embertípusairól, jelenségeiről. A kor az, amelyik mindig újra tud fogalmazni vagy mássá tenni egy művet, ám jelenleg nincs erre szükség, mert a Koldusopera itt zajlik a szemünk előtt és körülöttünk. Úgy is mondhatnám, hogy ez egy "szaunadarab", forróból megyünk a hidegbe, hidegből a forróba, és aztán ez az egész mind a nyakunkba, illetve a lelkünkbe ömlik" - mondta Szinetár Miklós, aki három éven belül másodszor rendez a Veszprémi Petőfi Színházban, kötődik a városhoz, a társulathoz, ezért is mondott igent arra, hogy újból a teátrumban dolgozzon.

Az előadás főszereplője Hirtling István, aki pályafutásának nagyon fontos mérföldkövének érzi azt, hogy eljátszhatja Bicska Maxit. "Most 53 éves vagyok és 53 évvel ezelőtt a születésnapom előtt tizenhárom nappal mutatták be Szinetár tanár úr rendezésében a Koldusoperát. Abban az előadásban Kocsma Jenny szerepét az én nagynéném, Böröndy Katalin játszotta. Most pedig itt állok Veszprémben a színpadon, mint Bicska Maxi, próbáljuk a Koldusoperát, velem szemben ül Szinetár Miklós, mellettem remek színészek sora, ragyogó szereposztásban, emberileg, lelkileg, szakmailag nagyon jó és leírhatatlan érzés ez. Kell ennél több a boldogsághoz, az évtizedeken átívelő családi - színházi kapcsolatnál?" - ecsetelte Hirtling István.

A veszprémi produkció érdekessége az is, hogy Trokán Anna a társulat tagja, ebben az előadásban együtt játszik édesanyjával, Papadimitriu Athinával, aki a darabban is az édesanyját formálja majd meg. 
"Kőszínházban most játszunk először együtt. Régen, szabadtéri színházi előadásban Tác-Gorsiumban Pécsi Ildikó rendezésében már szerepeltünk együtt, de ott nem volt nagy szerepem, a karban voltam a testvéremmel együtt. A Koldusopera az első nagy színpadi találkozásunk, s nagyon örülök ennek. Érdekes így közösen dolgozni, még összenevetünk néha a jelenetek közben, de nagyon jó ez. Munka közben én nem az édesanyámként tekintek rá, hanem kollégaként, színészként, s azt hiszem, ő is hasonló módon lát engem" - hangsúlyozta Trokán Anna.

Bertolt Brecht - Kurt Weill: KOLDUSOPERA

A londoni Soho legmélyén Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos titokban feleségül veszi Peacock, a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen leányát, Pollyt. A koldusok királya azonban bosszút áll a bandavezéren lánya elcsábításáért. A rablóromantikát sem nélkülöző történet mögött feltárul a viktoriánus Anglia alvilága, ahol minden eladó és mindennek pénzben meghatározható ára van. Ahol nincs becsület, mert "előbb a has jön, aztán a morál", ahol pár pennyért mindenki elárul mindenkit, ahol a barátság hamis, a szerelem múlandó. A darab témáját Brecht előtt többen is feldolgozták. Az első egységes zenés játékot John Gay és John Cristopher Pepusch írta. Londonban akkoriban beszédtéma volt a betörő Jack Shepard története, aki megszökött a börtönből, s akit az ugyancsak betörő Jonathan Wild árult el a rendőrségnek, és akit fel is akasztottak. Bár a mű a 20. századi avantgárd színház része volt, mára már klasszikus rangra emelkedett, hiszen olyan, "slágerek" hangoznak el benne, mint a Cápa-dal, az Ágyú-dal vagy a Salamon-dal.

Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál a Budai Várban

Ha gasztronómiai fesztiválokról van szó, nem lehet okunk panaszra, ugyanis mostanság szinte minden hétvégére jut 2-3 ilyen. De valahogy a desszerteket eddig elhanyagolták, a csokoládé köré pedig alig szerveznek fesztivált. Szeptemberben viszont jön az Édes Napok fesztivál, ami kizárólag a csokiról és az édességről szól majd.

Kolbász, pálinka, disznótoros, bor, halászlé - nagyjából ezek a leggyakoribb gasztronómiai fesztiválok Magyarországon. Mivel a csokoládé valahogy eddig kimaradt a rendezvények sorából, ezért is döntött úgy az Édes Napok Fesztivál szervezőcsapata, hogy ők bizony tartanak egy fesztivált a csokoládéról és az édességről. A fesztivál a Budai Várban szeptember 16-án nyit ki, s vasárnap este zárja be a kapuit.

A délelőtti és koradélutáni programok jellemzően, de nem kizárólag a családoknak szólnak, majd délután a szakmai és kulináris bemutatók mellett zenei és kulturális programokat tervezünk. Este a szórakozni vágyó közönséget szolgáljuk ki édességekkel, finom italokkal, borokkal zenei programok, koncertek kíséretével.

A rendezvényen a kiállítók az ismert és szeretett, kereskedelmi forgalomban megtalálható édességeken kívül bemutathatnak különlegességeket, ritkán látható és élvezhető finomságokat, valamint külön erre az alkalomra készített édességeket is. Itt lesznek a csokoládék „barátai” is, mint a gyümölcsök, magvak, kávé, vanília, vagy akár a szörpök, mézek, de a finom borok és más italok. Akiket csábít az édes élvezet, s többet szeretne megtudni a fesztiválról, az kattintson IDE!

Szeptember 14-én startol a Nemzeti Vágta

Szédületes galoppverseny, világpremier, jótékonysági sztárfutam, kocsitoló verseny is lesz Budapest szívében, a Hősök terén.

 2011. szeptember 14 és 18. között még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta. A történelmi hangulatú lovasversenyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be országnak-világnak. Az Országkonyhán megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit, sőt finom pálinkáit, borait is. A különleges összetételű homokpályán az induló települések lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és a 10 milliós fődíjért. Világpremier szemtanúi lehetnek a 2011-es Nemzeti Vágtára látogatók! Speciálisan a Hősök terén felállított pályájára fejlesztették ki azokat a kettesfogat kocsikat, melyek izgalmas versenyét a világon először drukkolhatják végig a nézők. Idén is rajthoz állnak a jótékonysági sztárfutam versenyzői, amelynek izgalmas futamát ezúttal is a hírességek garantálják. A tavalyi nagysikerű kocsitoló verseny ebben az évben is elstartol, mi több, további sztárokat fölvonultató programra számíthatnak a nézők.

Hamarosan nyílik Magyarország egyetlen kortárs művészeti vására

Magyarország egyetlen kortárs nemzetközi képzőművészeti vásáraként és Közép-Kelet-Európa művészeti életének meghatározó mozzanataként kerül megszervezésre az Art Market Budapest.

Tavaly ősszel létrejött egy olyan vásár, amely bizonyította, hogy kivételes minőségű galériás anyagot lehet bevonni a kezdeményezésbe –tekintett vissza az Art Market Budapest 2010-es indulására Ledényi Attila főszervező. Mint hozzátette, mivel komoly nemzetközi érdeklődés tapasztalható a közép- és kelet-európai térség kortárs képzőművészete iránt, a vásár regionális szerepet is be kíván tölteni, és erre Budapest mind elhelyezkedése, mind tradíciói okán kiválóan alkalmasnak ígérkezik. Ledényi Attila elmondása szerint az Art Market Budapest nemzetközi beágyazottságát a rendezvény két védnöke, Nancy G. Brinker műgyűjtő, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete és Martonyi János külügyminiszter is segít növelni. A befolyásos diplomata és ismert műgyűjtő, a vásár népszerűsítésére néhány napig Magyarországon tartózkodó Nancy G. Brinker szerint „az Art Market Budapest egyedülálló eszköze annak, hogy Közép és Kelet Európa különleges és értékes képzőművészetét megmutathassa a világnak”.

Az Art Market vásárnak 2011. október 27–30 között a Millenáris park ’B’ épülete ad majd otthont, ahol a kortárs művészeti vásár, illetve a résztvevő galériák bemutatása mellett számos kísérőprogrammal várják majd a látogatókat.

Az Art Market Budapest köré az Art Week Budapest elnevezésű programsorozat keretében különböző művészeti műhelyek, csoportok, alkotóházak, kulturális intézmények és helyszínek bevonásával olyan események sokasága jön létre, amelyek az Art Market Budapest szervezőivel egyeztetve szerveződnek egyfajta fesztivállá.

Elsősorban a vásár helyszínéhez kapcsolódóan kiegészítő szórakoztató programok jönnek létre, a vásár napi zárása után például a Millenáris Fogadó épületében mindennap zenés szórakozóhelyet alakítanak ki a szervezők, Factory címmel pedig különleges szombat éjszakai záróparty létrehozását tervezik.

(forrás: MTI/Artportal)

Minden, ami Brazília: kezdődik a brazíl hét

A sokszínű brazil kultúrából ad ízelítőt kiállításokon, irodalmi, gasztronómiai, zenés és táncos eseményeken keresztül a Brazil hét – Semana brasil elnevezésű programsorozat, amelyet hagyományteremtő céllal rendez meg a Magyarországon Élő Brazilok Tanácsa és a dél-amerikai ország nagykövetsége.

Az idén júniusban alakult tanács a nagykövetséggel – Sérgio Eduardo Moreira Lima nagykövettel – összefogásban szeptember 8. és 13. között várja színes programokkal az érdeklődőket. Az eseménysorozat hivatalosan már szeptember 7-én, Brazília nemzeti ünnepén kezdetét veszi egy fogadással, a programok egy nappal később kezdődnek Sergio Valmir Bosa brazil festőművész kiállításával, amely az I. kerületi Hapimag Galériában lesz látható október 15-ig. Ugyanaznap Brazil színek Budapesten címmel is nyílik kiállítás, a Nádor Galéria szeptember 23-ig látogatható tárlata brazil képzőművészek munkáit sorakoztatja fel.

Brazília méltán híres irodalmából ad ízelítőt a Kávé és irodalom című irodalmi délután, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) brazil lektorátusa szervez. A szeptember 9-i programon verssel és prózával, mellé pedig brazil kávéval és süteményekkel várják a vendégeket. Az eseménysorozat keretében – szintén szeptember 9-én – előadást tart Brazília, ahogy mi ismerjük címmel Pál Ferenc, az ELTE BTK dékán-helyettese, a portugál irodalmi és nyelvi tanszék vezetője Brazília és Magyarország kapcsolatáról.

Néptánc- és népzenei bemutatók, táncoktatás, capoeira-bemutató és -workshop várja szeptember 10-én a Brazília ízlés szerint – Fedezd fel Brazíliát! elnevezésű, egész napos programon az érdeklődőket a Brazil Kulturális Központban, a VII. kerületben. A hétvége második napján, szeptember 11-én utcafesztivált rendeznek, erről a capoeira és a tánc mellett a foci sem hiányozhat, valamint ügyességi játékokkal, élő zenével és brazil fogásokkal készülnek a szervezők a Pesti Bisztróban.

A brazil hét utolsó előtti napja a gasztronómia jegyében telik, a vendégek ételkóstolót kapnak, felfedezhetik a hagyományos brazil konyha receptjeit, a dél-amerikai ország édességeit, gyümölcsleveit, de még főzőiskola (feijoada) is lesz. A Corcovado étteremben zenés-táncos vacsora zárja a napot. A fesztivál szeptember 13-án filmvetítéssel zárul, a Művész moziban Karen Harley rendezését, a Kincsek a szeméttelepen című díjnyertes dokumentumfilmet vetítik.

A Louvre falai közé költözött a Tiltott Város

A párizsi Louvre Múzeum falai között kel életre idén szeptemberben a kínai császárok egykori lenyűgöző lakóhelyeként szolgáló pekingi Tiltott Város.

A pekingi Palotamúzeum hosszú hónapok óta készül a kínai műtárgyak népszerűsítését célzó nagyszabású kiállításra, amelynek egyedülálló és lenyűgöző darabjai már becsomagolva várják, hogy hajóra rakják őket.

A pekingi Tiltott Város emlékét őrző gyűjtemények közül néhány most először kerül kiállításra a francia művészeti élet központjában. A szeptember végén kezdődő tárlat a hatszáz évvel ezelőtt uralkodott Ming- és Csing-dinasztiák kulturális relikviái között kalauzolja végig a látogatókat.
    
A kiállításon fegyverek, ruhák, bronztárgyak, jáde kőből faragott szobrok, lakkozott tárgyak, zománccal díszített porcelánok és kerámiák mesélnek a kínai császárok életéről és mindennapjairól - olvasható a China.org.cn internetes portálon.
    
"Ezúttal összesen 155 ősi műkincset küldünk Franciaországba. Ezek közül 22 az első osztályú nemzeti kincseink közé tartozik, és a portrék, illetve a trónok közül sok még soha nem hagyta el Kína területét. A tárlat egyszerre mutatja be a palota - mint uralkodói lakóhely és mint múzeum - történetét" - mondta Cseng-long (Chenglong), a Palotamúzeum kutatója.
    
A Louvre néhány termét átalakítják, hogy alkalmasabbak legyen a gyűjtemény befogadására. A tárlatot pedig négy - politikai, művészeti, építészeti és a mindennapi életet bemutató - szekcióra bontva járhatják be az érdeklődők.
    
A szállítási szakértők megkülönböztetett figyelemmel ügyeltek a törékeny darabokra, amelyek csomagolásához víz-, és rázkódásálló anyagokat használtak a sérülések elkerülése érdekében. A kiállítási darabok három külön szállítmányként fognak megérkezni Franciaországba. Az érdeklődők szeptember 29-től 2012. január 9-éig kereshetik fel a Tiltott Város a Louvre-ban című kiállítást.

Nem csak a vegetáriánusokat várja az idei Vegetáriánus Fesztivál

Makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolók, öko és bio szemléletű termékbemutatók, táplálkozási szakelőadások mellett relaxációs- és táncfoglalkozásokon, valamint számos érdekes programon vehetnek részt az idei Vegetáriánus Fesztivál látogatói a hét végén a fővárosban.

Az ingyenes rendezvény helyszínéül a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ szolgál. Szombat délelőtt tíz órakor kezdődik a színes programsorozat közös, gyógyító meditációval Tuboly Bea tibeti hangtálakkal életre keltett zenéje kíséretében. Az idei program kiemelt célja, hogy eloszlassák azokat a tévhiteket, amelyek szerint a vegetáriánus táplálkozás hosszú távon hiányállapotot idézhet elő a szervezetben. Szó lesz többek között a daganatos megbetegedések makrobiotikus diétával és a mozgásszervi betegségek vegetáriánus diétával való kiegészítő kezelési lehetőségeiről, a nyers vegetáriánus életmódról és a nem megfelelően válogatott élelmiszerek kártékony hatásairól.
    
A szakmai programok között lehetőség lesz kikapcsolódásra is jóga, relaxáció, Aviva torna és mandalafestés segítségével.  Természetgyógyászok is az érdeklődők rendelkezésére állnak majd: konzultáció keretében kaphatnak átfogó képet egészségi állapotukról és tanácsokat egészségük megőrzéséhez. Szombaton Kövi Szabolcs fuvolaművész ad koncertet a fesztivál látogatóinak, vasárnap pedig Túri Virág Réka (Parvati) és tanítványai mutatják be tudásukat klasszikus indiai táncbemutató keretében. A programokat bio- és ökotermékek vására, ingyenes kóstolók és egyéb érdekességek kísérik. A fesztiválról honlapján további részletek olvashatók.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 >> >|

Style hírlevél
Név:
E-mail cím:
Ha szeretné, hogy eljussanak Önhöz a legújabb trendek és divathírek, itt feliratkozhat hírlevelünkre.
Programajánló
Máj.
Jún.
Júl.
Aug.
Szept.
Okt.